KAZÁN – SZOROS, HERKULESFÜRDŐ, AL – DUNA ÉS BELGRÁD

Tekintse meg az időpontokat!

Ehhez az utazáshoz még nem rögzítettek ajánlatot!

Címkék:

Többnapos külföld Kecskemétről Körutazás Kecskemétről Többnapos külföld Budapestről Körutazás Budapestről Törzsutas kedvezmény -7%

Ajánló

1.nap:             Utazás a lenti útvonalon, rövid pihenőt tartva. A határátkelés után Aradra érkezünk, ahol megkoszorúzzuk a vértanúk emlékművét. Dél körül folytatjuk utunkat Temesvárra. Klapka Györgyszülővárosában megnézzük a dómot, a Pestis – oszlopot, a várbástyát, a régi városházát. Rövid szabadprogram után továbbindulunk Duna parti szálláshelyünkre. A szobák elfoglalása után vacsora.
2. nap:             Reggeli után Szörényvárra (Drobeta) utazunk. Az egykori magyar határerősségben felkeressük a középkori vár és az ókori város maradványait, majd Orsován hajóra szállunk és kb. 2 órát hajókázunk a Kis- és NagyKazán szorosban. Ez a Duna által kivájt festői táj a Déli –Kárpátok nyugati vonulata és a Szerb – érchegység között található. Később sétálunk egy kicsit a városban. megnézzük a modern római katolikus templomát, melyenemléktábla jelzi, hogy 1849 – ben a városban rejtette el a menekülő Szemere Bertalan a Szent Koronát. Délután Herkulesfürdőre utazunk, sétálunk a Monarchia korát idéző üdülővárosban, fürödhetünk a gyógyforrásokban. Estevacsora, szállás az előző napi szállodában. 
3. nap:  Reggeli után bepakolunk a buszba és Szerbiába indulunk. Utunk a Kazán – szoros mentén vezet, amit előző nap a vízről élveztünk, most a szárazföldről csodálhatjuk meg. Útközben megállunk Galambócon, ahonnan láthatjuk Szent László várát és Rozgonyiné történetével is megismerkedhetünk. A nemrégiben felújított várat helyi vezetővel nézzük meg és tornyaiból gyönyörködhetünk a Vaskapu lenyűgöző látványában. Kora délután érkezünk Szendrő várához, Brankovics György szerb fejedelem egykori rezidenciájához.Estefelé Belgrádba utazunk és elfoglaljuk szállásunkat, majd megvacsorázunk. Vacsora utána város bohém negyedébe, a Skadarlijára invitáljuk Önöket. Ez az ódon utca az egykori Óbuda vagy a párizsi Monmartre hangulatát idézi.
4.nap: Reggeli után bepakolunk a buszba és a szerb fővárossal ismerkedünk.  A Duna és a Száva összefolyásánál fekvő városban először a Kalemegdan területét fedezzük fel, ami megegyezik az egykoriNándorfehérvárral.  Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János nyomdokain járva láthatjuk a hajdan volt erődrendszer kapuit, a Hunyadi – emlékövet, a győzelem szobrát és fantasztikus kilátásban leszrészünk a Száva torkolatára és a Duna völgyére. A Kalemegdant elhagyva Belgrád „Váci utcájába”, a Knez Mihailovára jutunk. Végigsétálva a belgrádiak legkedvesebb utcáján, láthatjuk a szecessziós MoszkvaSzállót, a volt királyi palotát, az Elnöki Palotát, a Szerb Parlament épületét, a Nemzeti Színházat és aNemzeti Múzeumot. Később a Száva bal partján elhelyezkedő Zimonyba megyünk. Az egykori magyar város, ma Belgrád része. Sétálunk a Szentendrére emlékeztető óvárosban, felmegyünk a Hunyadi –toronyhoz, ahol valaha Zimony vára állott. Délután továbbutazunk Magyarországra, de útközben még megállunk egy nagyáruháznál vásárolni.

Érkezés: a felszállási helyekre a késő esti órákban.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

Jellemzők/szolgáltatások:

Az ár tartalmazza

  • - utazás autóbusszal
  • - idegenvezetés végig a kirándulás során
  • - félpanziós ellátás

Az ár nem tartalmazza

  • Egyágyas felár: 18.000,- Ft/fő.
  • Belépők: kb. 50,-RON és 1.000,- RSD/ fő.

Hasznos információk

Időpont:         2022. augusztus 25 – 28. .               

Indulás:         Kecskemétről, a volt Domus – parkolóból reggel 6 órakor.

Felszállási helyek: Budapest, Népliget – Szöglet Presszó: 4.30, Alsónémedi, központi buszmegálló: 4.55,

Dabas, motel: 5.15, Cegléd, Kossuth F. u. (Rossman): 5.15, Lajosmizse, központi buszmegálló: 5.30, Kiskunfélegyháza, Városháza: 6.30.

Utazás:           autóbusszal

Utvonal:         Budapest – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Nagylak – Arad – Temesvár – Herkulesfürdő – Orsova – Szörényvár - Galambóc –Szendrő– Belgrád és vissza (össz. kb.1400 km).

Elhelyezés:     panzióban, 2 – 3 ágyas fürdőszobás szobákban.

Ellátás:           félpanzió (3 vacsora és 3 reggeli).

Idegenvezetés: végig, a kirándulás során

 

Románia hivatalos fizetőeszköze a román lej, Szerbiáé a szerb dinár.

1,-RON = kb. 73,- Ft. 1 RSD = kb. 3,- Ft.

Romániába és Szerbiába a magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy kártya típusú személyi

igazolvánnyal léphetnek be.

Népszerű ajánlatok

Szuper nyaralás Costa Brava-n félpanziós ellátással, reptéri transzferrel

Spanyolország - Malgrat de Mar

SZABADKA – piaclátogatás és városnézés

Szerbia - Szabadka

Mandarinszüret a Neretva torkolatánál, magyar emlékek Dalmáciában

Horvátország

BARCELONA: Gaudi nyomában

Spanyolország - Barcelona

PLITVICE – az indián filmek varázsa, és egy csepp mediterrán ízelítő- ZÁGRÁB

Horvátország - Zágráb és Plitvice

TORINO ÉS A COMOI-TÓ, meg egy kis Milánó, Garda-tó és Sirmione

Olaszország - Torino, Comói-tó, Milánó, Garda-tó, Sirmione

TIROL, DÉL – TIROL hegyeken, völgyeken, fellegekben járva

Ausztria

ATHÉN: Az ókori kultúra bölcsője

Görögország - Athén